Minden, ami vélemény!

Ős lelkünknek az tápláló, most mégis dísztelen. Mondd el Te is!

Bírságot fizet a Pénzügyminiszter Úr…

 

 

Nos önmagában ez még nem is olyan nagy dolog – persze csak ha félretesszük azt az apró, de annál jogosabb elvárást, hogy ezen beosztásokban illene példát mutatni (!) – sőt, …

 

Azért én arra is kíváncsi lennék, hogy vajon melyik szakember adta ki a kezéből az eredeti terveket…  illetve, hogy megegyezik-e  az a személy, aki az eredeti – kivitelezhetetlen – tervek mellett az építési engedélyt kiadta, és aki később a kivitelezést ellenőrizte… ?!

Mert sajnos nem csodálkoznék, ha egy szerényebb – pár 10 millióval olcsóbb – családi fészeknél is előfordulhatna manapság, hogy a „megrendelő” mint tulajdonos kér, fizet és … ráfizet!

 

Tiszta haszon, hogy megépült...

Persze nézzük a jó oldalát:

-          ezen időszak alatt legalább a kivitelező brigádnak volt munkája…

-          ez a bírság egyfajta bevételként fog jelentkezni (bár gondolom ezt adományként éppúgy elfogadták volna, az érintett területen…)

-           a magasabb négyzetméter, magasabb kommunális adót is jelent, ami pedig innentől rendszeres…

-           az épület pedig (reméljük!) nem vész el,… még az is lehet, hogy 1-2 évtizeden belül hasznosabban is fel lehet majd használni…

 

Talán nincs is akkora baj ezzel… :)

 

2009.10.17

___________________________________________________________

Még nincs vélemény!

 



Weblap látogatottság számláló:

Mai: 8
Tegnapi: 3
Heti: 11
Havi: 18
Össz.: 16 875

Látogatottság növelés
Oldal: Bírság és a miniszter
Minden, ami vélemény! - © 2008 - 2024 - nowork.hupont.hu

A HuPont.hu az ingyen weblap készítés központja, és talán a legjobb. Ingyen weblap

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »